Itt a első magyar pókerterem, a Chocolate Poker! |
| "Az első olyan pókerterem, ahol a magyar játékosok a legfontosabbak!" - A július 1-ével induló Chocolate Poker legalábbis ezt ígéri. Tényleg lesz saját pókertermünk? Először a néhány hete már hirdetett Atlantis Casino 1 millió forintos, ingyenes versenyén lettünk figyelmesek a támogatóként feltűnő Chocolate Pokerre. A helyszínen készített gyors kérdezz-felelek csak növelte a kíváncsiságunkat, így aztán alaposabban is utánajártunk, milyen akciókkal készül az újonnan induló terem. A Chocolate Poker azonnal szembeötlő kínálata nem cáfol rá a bevezetőben említett, hangzatos célkitűzésre. Pintér Márkot, Fóris Attilát, Kwaysser Valdemár Ákost (Luigi), Gelencsér Pétert, Andrejkovics Milánt, Tóth Ricsit és az első hazai világbajnokot, Traply Pétert is az oldal sztárjátékosai között találjuk. A világ valamennyi pókertermében sikeres Pókerarcok bizalma pedig semmiképpen sem lebecsülendő fegyvertény. De mi a helyzet azokkal akiket nem csábít, hogy a hazai pókerelit tagjainak skalpjára vadászhatnak? A Chocolate Poker rájuk is gondolt. Információink szerint, az akciók nagy része, és egyes készpénzes asztalok is csak magyarok számára lesznek elérhetőek, promóciókból pedig nincs hiány. A terem üzemeltetői heti 4 versenyben, 3 freeroll és egy cheaproll keretein belül, 9 Budapest Póker Open beülőt dobtak fel, míg a már jól ismert Go West negyedik felvonásában, további 10 BPO helyet ígérnek. (Előbbi döntő asztalánál a szerencsések Bélabácsival is szembenézhetnek.) A Chocolate Poker támogatja mostantól a legnagyobb hazai ingyenes megmérettetést, az FHM Pókerbajnokságot is, ráadásul a torna mintájára saját csapatversenyeket is terveznek. Megrendezésre kerül továbbá, egy "magyar pókerbajnokság"-ra keresztelt 20+1 fordulós versenysorozat, melynek keretében, mintegy 220 000 dolláros garantált nyeremény talál majd gazdára. Ígérnek úgynevezett "hozz magaddal még egy embert" típusú akciókat is, egy különleges freeroll sorozatot, amelyen a résztvevők száma határozza majd meg a nyereményalapot. Több ember, több pénz, a részvétel viszont továbbra is ingyenes. A terem tehát elindult, információink szerint, napokon belül elkészülnek az utolsó simítások is, és végre saját, magyar játékosokra alapozó oldalon építgethetjük pókertőkénket. Túl szép, hogy igaz legyen? Nézd meg a saját szemeddel! Töltsd le innen a Chocolate Pokert ! Forrás: Deluxe |
Hozzászólás: 0 |
|
Magyarok okoztak botrányt a WSOP-n |
| Az egyik magyar férfimagazin fotózása kisebb botrányt okozott tegnap a WSOP-n a Rio Hotel Casino-ban. A mellékversenyek hajrájában a versenyből akkor már kiesett Freire Szilvit szerette volna lefényképezni pár fotós egy szabadon maradt asztalon, ám Bill Bruce tournament menedzser pár gorilla segítségével pillanatokon belül leállíttatta a fotózást, és villámgyorsan eltávolíttatta honfitársainkat a teremből. A szigorú döntés magyarázataként a szervezők mindössze annyit mondtak, hogy nem megfelelő viselkedésük miatt kellett távoznia a rendbontóknak... Forrás: PG |
Hozzászólás: 0 |
|
Magyar nyerte a Venetian Deepstack Extravaganzat! |
| 2009. Június 26-án Lendvai Tamás (tomicars) osztásban megnyerte a Venetian Deepstack Extravaganza III 560$ nevezési díjú versenyét. A 2 napig tartó kimerítő küzdelem után Lendvai 650 embert utasított maga mögé, ezzel megnyerve a wsop ideje alatt rendezett legnagyobb side event sorozat egyik versenyét. Nyereménye 22500$. Gratulálunk Neki! Forrás: PA |
Hozzászólás: 0 |
|
Balaton Sound belépők az Everest Pokertől! |
| Már minden bérlet elkelt a nyár legpezsgõbb zenei fesztiváljára. De az Everest Poker játékosai ingyen eljuthatnak a Balaton Sound 2009-re. Hogy lehet nyerni? Mindegyik Balaton Sound Freeroll elsõ és második helyezettje két-két fesztivál bérletet nyer (50.000FT) és egy helyet az Everest Poker Balaton Sound Final döntõre, mely július 12-én, vasárnap lesz. A 12 bejutott játékos élõ döntõben fog játszani Magyarország vezetõ DJ-i ellen az Everest Poker sátrában a fõnyereményért – mely egy rendkívüli nap lesz a Rádió1 kulisszái mögött és egy különleges Everest Poker nyereménycsomag. Minden freeroll 19:00 GMT (21:00 CEST) órakor kezdõdik. Június 25. csütörtök Június 26. péntek Július 02. csütörtök Július 03. péntek Július 07. kedd Július 08. szerda Forrás: OPH |
Hozzászólás: 0 |
|
Megvan az első magyar karkötő! Köszönjük Bélabácsi! |
| Traply Péter, vagyis Bélabácsi ma hajnalban megszerezte Magyarország első karkötőjét az 5000$ NL hold'em shootout versenyen. A végeredmény: 1. Traply Péter 348 728$ 2. Andrew Lichtenberger 215 403$ 3. Maxim Lykov 145,063$ 4. Danny Wong 105 609$ 5. Nasr El Nasr 82 697$ Gratulálunk Péter! Forrás: OPH |
Hozzászólás: 0 |
|